Erdei Zsolt frissített a nagy futópárbajon
hirdetés
Címlap / Showbiznisz / Erdei Zsolt frissített a nagy futópárbajon

Erdei Zsolt frissített a nagy futópárbajon

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2021-04-12

Április első hétvégéjén különleges futópárbajnak lehettek szemtanúi azok, akik szombaton Szegedre, illetve vasárnap Kaposvárra látogattak. A BSI szervezte T-Home Vivicittá városvédő futás és nagy futópárbaj Szegedi helyszínén csaknem tízezer futó teljesítette kitörő lelkesedéssel a 2.5 kilométeres távot, ahol olyan neves sportoló kiválóságok lőtték el a rajtot, mint Vajda Attila vagy Janics Natasa.  


Rendezvénynaptár
A kétszeres profi világbajnok ökölvívó Erdei Zsolt is jelen volt az eseményen, hiszen Madár most piacra kerülő saját terméke, a feleségéről elnevezett Arabella ásványvíz is most rajtolt el hivatalosan, először a nagyközönség előtt. A hamarosan boltokba kerülő víz volt ugyanis a rendhagyó sportesemény frissítő-támogatója, azaz hivatalos vízszponzora. Madár a rendezvényen nem csak lelkesen buzdította a rajthoz álló tömeget, illetve dedikált a sok száz érdeklődőnek, hanem jó ideig személyesen osztogatta a frisstőt a beérkezőknek.


"Fantasztikus érzés volt látni, hogy egy szabadidő sporteseményre, futóversenyre ennyi lelkes embert ki lehetett csábítani. Ez a sport ereje, a toborzás sikere" – mondta Erdei Zsolt.


"Amikor kitaláltuk, hogy szerencsét próbálunk az ásványvíz piacon eldöntöttem, hogy semmi esetre sem szeretném kihagyni a sportesemények támogatását. Nekem világ életemben fontos volt a hitelesség, és úgy érzem, hogy az ásványvíz olyan termék, amelyet szívesen vállalok arccal is, hitelesen képviselhetem. A sportoláshoz elengedhetetlen a folyadék, a víz pótlása, jómagam akár négy vagy öt liter ásványvizet is megiszok egy nap. Azért a feleségemről neveztem el, mert nekem a család nagyon fontos. Segítenek nekem a nehéz felkészülések idején, a fárasztó edzések alkalmával ők adnak lendületet. A mindennapok részei, a lendület forrásai számomra. Ezért is lett a szlogenünk: Arabella, a lendület forrása. Örülök annak, hogy a vizet illetően jó visszajelzéseket kaptam a futóktól, és remélem, hogy ugyanilyen sikeres lesz majd a boltokban is."





 



 
 
[ 3846 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
slide-tarot

 
x