Vastag Tamás versenyzőként indul a Budapest-Bamakon
hirdetés
Címlap / Showbiznisz / Vastag Tamás versenyzőként indul a Budapest-Bamakon

Vastag Tamás versenyzőként indul a Budapest-Bamakon

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2021-02-28

Ma délelőtt hivatalosan is leadta nevezését a Budapest-Bamako, Nagy Afrikai Futamra az X-Faktor sztárja, Vastag Tamás.  


Rendezvénynaptár
A  népszerű fiatal sztár az RTL Motorsport Klub színeiben, egy Toyota Landcruiser fedélzetén vág neki a világ legnagyobb amatőr rallyjának. "Gyerekkoromban rengeteget néztem a Dakart és a Bamakot is évek óta figyelem. Nagy álmom válik valóra azzal, hogy elindulhatok ezen a kemény, embertpóbáló versenyen" – nyilatkozta Tomi.
 
Tominak nem lesz könnyű dolga. Sofőrként indul az elmúlt évek legnehezebbnek igérkező Bamakoján, ahol a táv 9300 kilométer lesz a Szaharán, Szenegálon, Malin és Bissau-Guineán keresztül. "Imádok vezetni, imádom az autóversenyzést, de még rengeteget kell készülnöm és edzenem" - tette hozzá Tamás.

 
Az zenész-énekes már szeptember elején debütál mint rally versenyző. A Budapest-Bamako hivatalos előfutamán és bemelegítőjén is rajthoz áll. A szeptember 10-én reggel rajtoló Budapest-Makón mutatja meg először mire képes. A Budapest-Makón több mint százhúsz csapat indul el. A "hagymás" Dakarnak is becezett tájékozódási rallyt immár hetedik éve rendezik meg.
 
Tamás navigátora és edzője a mind a Dakart, mind a Budapest-Bamakot többször megjárt, tapasztalt sivatagi vezetéstechnikai guru, Pócsik László lesz. "Tomi remekül vezet, de még sokat kell tanulnia. A kiképzést az Örkény melletti magyar homokdűnéknél kezdjük és remélhetőleg a Budapest-Makón sikerül a top tízbe bekerülnünk" – nyilatkozta Pócsik László. A Pócsik László által vezetett Sandlander Management európa szerte híres vezetéstechnikai tréningjeiről és tereprally autóépítő szakágáról.
 
Vastag Tomi nem fél a Szaharától és Afrika veszélyeitől. A fiatal popsztár elmondta, hogy "bármi is történik, megoldjuk és valahogy kikecmergünk majd a slamasztikából" nemsokkal azután, hogy a szervezők által megemlített veszélyeket és rizikókat végigtanulmányozta. Az említett potenciális gondok között szerepelt a kiszáradás, a bebörtönzés Afrikában, homokvihar, vagy kivilágítatlan kóbór tevék az éjszakában.
 
A Budapest-Bamako, a Dakar szellemi örököseként ismert afrikai amatőr autóverseny és jótékonysági túra. 2012. január 13-án, pénteken indul Budapestről és az idén először nem Maliban, hanem a Bissau-Guineában ér majd célba. Az indulók nyolc országon keresztül 9300 kilométert tesznek meg. A versenyen immár hetedik éve "bárki, bármivel, bárhogy" indulhat.


 
 
[ 2390 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Jóska Jósda
Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
ciganykartya
szinjosda
slide-tarot
slide-tarot

 
x