Egyetlen megoldás az emlőrák ellen
Címlap / Kütyü és tudomány / Egyetlen megoldás az emlőrák ellen

Egyetlen megoldás az emlőrák ellen

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2019-12-11

Egyedül sokkal nehezebb, sőt, szinte lehetetlen. Felismerni, megérteni időben, és még inkább gyógyítani. Egyetlen út van, hogy megúszd, nem csak talán, hanem biztosan! 

 

Rendezvénynaptár
100 ezer dollárt adományoz a hazai emlőrák elleni küzdelemre és a vidéken élő magyar nők felvilágosítására a Susan G. Komen for the Cure alapítvány. Az emlőrákkal foglalkozó betegszervezetek és gyógyult aktivisták legnagyobb hálózata az American Jewish Joint Distribution Committee-n (JDC) keresztül juttatja el az adományt Magyarországra. 2008-ban a JDC és a Komen alapítvány közös magyarországi Női Egészségmegőrző Programja kibővül: vidéki, elzárt, közlekedésben korlátozott településeken élő nők számára teszi könnyebben elérhetővé az emlőszűrést.

Egyetlen út: az összefogás
Az adomány, amely az ötödik éve tartó partnerséget szilárdítja meg a Komen és a JDC között, a mellrák veszélyének tudatosítására és a betegség korai észlelésére irányuló Női Egészségmegőrző Program magyarországi kibővítését teszi lehetővé.

A mellrák Magyarországon is az egyik legveszélyesebb betegség, több mint 2000 nő esik áldozatul a kórnak évente. Az idejében diagnosztizált mellrák azonban ma már gyógyítható.” – nyilatkozta Nancy G. Brinker az Egyesült Államok korábbi budapesti nagykövete, a Komen for the Cure alapítója, aki maga is gyógyult mellrákbeteg. „Soha nem volt nagyobb szükség arra, hogy a nők számára - lakhelyüktől függetlenül - elérhetőek legyenek a szűrési lehetőségek, és egyenlő eséllyel induljanak a mellrák leküzdésében.” Nancy G. Brinker ma reggel egy sajtótájékoztatón jelentette be a százezer dolláros adomány átadását.

Az American Jewish Joint Distribution Committee több mint egy évtizede alapította a Női Egészségmegőrző Programot (Women’s Health Empowerment Program – WHEP). A Komen alapítvánnyal 2004 óta folytatott együttműködésünk keretében azért dolgozunk, hogy az emlőrákot olyan korai szakaszában diagnosztizálják, amikor a betegség még könnyen gyógyítható. Felvilágosító munkánk révén olyan nőknek nyújthatunk segítséget, akiknek más esélyük talán nem is lenne a túlélésre.” – mondta el Itai Shamir, a New York-i JDC képviselője.

A mai bejelentést megelőző szakmai kerekasztal beszélgetésen az emlőrák ellenes küzdelem hazai aktivistái osztották meg egymással tapasztalataikat és saját programjaikat. „A tudás megosztása és a nyílt párbeszéd megteremtése a kormánnyal, civil szervezetekkel, aktivistákkal, túlélőkkel és az orvosi közösségekkel visz minket közelebb a mellrák előfordulásának és a halálesetek számának visszaszorításához Magyarországon.” – tette hozzá Nancy G. Brinker.

A hallgatóságban betegek, orvosok, egészségügyi dolgozók, civil szervezetek és vidéki roma civil szervezetek vezetői képviselték magukat.




 
 
[ 958 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Jóska Jósda
Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
ciganykartya
szinjosda
slide-tarot
slide-tarot

 
 




 



ciganykartya
joskajosda
szerelmi_joslat
szinjosda
slide-tarot



A Harmonet üzemeltetője az Harmopress Kft.
1999-2016 © Minden jog fenntatva
HarmoNet 1999 óta minden nőnek bejön!
x